Acer AO756 – страница 64

Инструкция к Ноутбуку Acer AO756

39

Utazás Számítógépével

Ebben a részben tanácsokat, ötleteket talál azzal kapcsolatban, hogy mire

kell ügyelnie a számítógép szállítása vagy utazás közben.

Lekapcsolás az asztali munkahelyről

Ha le szeretné választani a számítógépről a külső tartozékokat, kövesse

az alábbi lépéseket:

1. Mentse el a megnyitott fájlokat.

Magyar

2. Távolítsa el a lemezeket az optikai megható(k)ból.

3. Állítsa le a számítógépet.

4. Hajtsa le a kijelzőt.

5. Húzza ki a hálózati adaptert.

6. Húzza ki a billentyűzet, a mutatóeszköz, a nyomtató, a külső monitor

vagy az egyéb külső eszköz csatlakozóját.

7. Nyissa ki a Kensington zárat, ha ilyennel rögzíti a számítógépet.

Mozgatás

Ha csak rövid távolságra viszi a számítógépet, például az íróasztalától a

tárgyalóba.

A számítógép előkészítése

A számítógép áthelyezése előtt hajtsa le és reteszelje a kijelzőt, ezzel a

számítógép alvó üzemmódba lép. Így az épületen belül akárhova magával

viheti a számítógépet. Ha fel szeretné ébreszteni alvó módból a

számítógépet, nyissa fel a kijelzőt, majd röviden nyomja meg a

bekapcsoló gombot.

Ha egy ügyfél irodájába, vagy egy másik épületbe viszi a számítógépet,

érdemes kikapcsolnia:

Nyomja meg a Windows billentyű + <C>, kattintson a Beállítások >

Áramellátás gombra, majd a Leállítás gombra.

vagy

A számítógépet alvó üzemmódba helyezheti az <Fn> + <F4>

billentyűkombináció megnyomásával. Zárja le a kijelzőt.

Ha újra használni szeretné a számítógépet, hajtsa fel a kijelzőt, majd

röviden nyomja meg a bekapcsoló gombot.

40

Utazás Számítógépével

Megjegyzés: Egy bizonyos alvó módban eltöltött idő után

számítógépe hibernálás, vagy mélyalvás módra válthat.

Mit vigyen magával a megbeszélésekre

Ha a megbeszélés viszonylag rövid (két óránál rövidebb), akkor

valószínűleg elég csak a számítógépet vinnie. Ha hosszabb

megbeszélésre számít, vagy a számítógép akkumulátora nincs teljesen

feltöltve, akkor érdemes a hálózati adaptert is magával vinnie, majd a

tárgyalóteremben csatlakoztatnia a géphez.

Ha a tárgyalóteremben nincs fali dugaszolóaljzat, az akkumulátor

terhelését csökkentheti, ha alvó üzemmódba helyezi a számítógépet.

Nyomja meg az <Fn> + <F4> billentyűkombinációt, vagy hajtsa le a

Magyar

kijelzőt, amikor éppen nem használja aktívan a számítógépet.

A számítógép hazaszállítása

Ha hazaszállítja a számítógépet az irodából, illetve otthonról viszi vissza

az irodába.

A számítógép előkészítése

Miután leválasztotta a számítógépet az asztali munkahelyéről, az alábbi

lépéseket követve készítse elő a gépet a hazaszállításra:

•Ellenőrizze, hogy minden adathordozót és CD-lemezt kivett-e a

meghajtó(k)ból. Ennek elmulasztása a meghajtó olvasófejének

sérüléséhez vezethet.

Csomagolja a számítógépet olyan táskába, amelyben nem tud

csúszkálni, illetve ki van párnázva, így elejtés esetén is megfelelő

védelmet kap.

Vigyázat: A számítógép fedele mellé ne csomagoljon semmit. A

fedélre nehezedő nyomás megrongálhatja a kijelzőt.

Mit vigyen magával

Hacsak nem rendelkezik otthon is egy-egy példánnyal az alábbiakból,

akkor vigye őket magával:

Hálózati adapter és kábel.

A kinyomtatott telepítési poszter.

41

További óvintézkedések

A számítógép védelme érdekében a munkahelye és otthona közötti

utazás során vegye figyelembe az alábbi tanácsokat:

Tartsa magánál a számítógépet, így minimálisra csökkentheti a

hőmérsékletváltozások hatását.

Ha hosszabb időre meg kell állnia, és nem viheti magával a

számítógépet, akkor hagyja a gépkocsi csomagtartójában, így

elkerülheti a túlzott felmelegedés veszélyét.

•A hőmérséklet és relatív páratartalom változásai páralecsapódást

Magyar

okozhatnak a gépen. Hagyjon megfelelő időt arra, hogy a számítógép

felvegye a szobahőmérsékletet, és bekapcsolás előtt ellenőrizze a

kijelzőt, hogy nincs-e rajta páralecsapódás. Ha a hőmérsékletváltozás

több mint 10°C (18°F), akkor gondoskodjon arról, hogy a számítógép

lassan vegye fel a szobahőmérsékletet. Ha lehetséges, hagyja a

számítógépet 30 percre olyan helyen, ahol a hőmérséklet a külső és a

szobahőmérséklet között van.

Otthoni iroda felállítása

Amennyiben gyakran dolgozik otthon a számítógépén, érdemes egy

második hálózati adaptert beszereznie otthoni használatra. Egy második

adapterrel így nem kell többlet terhet szállítania haza és vissza.

Ha a számítógépet hosszabb ideig kívánja otthon használni, érdemes

külső billentyűzettel, monitorral és egérrel bővítenie.

Utazás a számítógéppel

Ha hosszabb útra indul, például a munkahelyéről egy ügyfél

munkahelyére, vagy a környéken tesz rövidebb utazást.

A számítógép előkészítése

Úgy készítse elő a számítógépet, mintha hazavinné. Ellenőrizze, hogy az

akkumulátor a számítógépben fel van-e töltve. A repülőtéri biztonsági

intézkedések miatt lehetséges, hogy be kell kapcsolnia a számítógépet,

mielőtt a beszállózónába vinné.

Mit vigyen magával

A következőket vigye magával:

Hálózati adapter.

42

Utazás Számítógépével

Teljesen feltöltött tartalék akkumulátor(ok)

További nyomtatók illesztőprogramjainak fájljai, ha másik nyomtató

használatát tervezi.

További óvintézkedések

A számítógép hazaszállítására érvényes útmutatáson túl a készülék

védelme érdekében fogadja meg a következő utazással kapcsolatos

tanácsokat is:

A számítógépet mindig személyi poggyászként vigye magával.

Ha lehetséges, a számítógépet a biztonságiakkal ellenőriztesse. A

repülőtéri röntgenberendezések biztonságosak, de ne vigye át a

Magyar

számítógépet fémdetektoron.

Nemzetközi utazás a számítógéppel

Ha másik országba utazik.

A számítógép előkészítése

Ugyanúgy készítse elő a számítógépet, mint általában az utazáshoz.

Mit vigyen magával

A következőket vigye magával:

Hálózati adapter.

Olyan hálózati kábel, amely használható abban az országban, ahova

utazik.

Teljesen feltöltött tartalék akkumulátor(ok)

További nyomtatók illesztőprogramjainak fájljai, ha másik nyomtató

használatát tervezi.

A vásárlást igazoló dokumentum, arra az esetre, ha meg kellene

mutatnia a vámhatóság tisztviselőjének.

Az Utazók Nemzetközi Garancia-útlevele (International Travelers

Warranty passport).

43

További óvintézkedések

Ugyanazokat az óvintézkedéseket kell betartani, mint a számítógéppel

való utazásnál.

Mindezeken túl nemzetközi utazásnál a következő tanácsokat is vegye

figyelembe:

Amikor másik országba utazik, ellenőrizze, hogy a helyi hálózati

feszültség és a hálózati adapter kábelének specifikációi megegyezők-e.

Ha nem, szerezzen be egy olyan hálózati adaptert, amelyik használható

a helyi hálózati feszültségen. A számítógép áramellátásához ne

Magyar

használjon a háztartási gépekhez árult átalakító készleteket.

Ha használja a modemet, ellenőrizze, hogy a modem és a csatlakozó

kompatibilis-e annak az országnak a távközlési rendszerével, amelybe

utazik.

44

Bővítés kiegészítőkkel

Bővítés kiegészítőkkel

Számítógépe teljes körű mobil számítástechnikai megoldást nyújt Önnek.

Csatlakozási lehetőségek

A portok lehetővé teszik, hogy ugyanolyan perifériákat csatlakoztasson a

számítógéphez, mint egy asztali PC-hez. A különféle külső eszközöknek a

számítógépre való csatlakoztatásával kapcsolatban az alábbi részben

talál útmutatást.

Magyar

45

Csatlakozás egy hálózathoz

Beépített hálózati csatoló

A beépített hálózati csatoló segítségével Ethernet alapú hálózatra

csatlakoztathatja a számítógépet.

A hálózati kapcsolat létrehozásához csatlakoztasson egy Ethernet kábelt

a számítógép bal oldalán lévő hálózati csatlakozóaljzat és a hálózati aljzat

vagy a hub csatlakozója közé.

Magyar

46

Vezeték nélküli hálózatok

Vezeték nélküli hálózatok

Kapcsolódás az Internethez

A számítógép vezeték nélküli csatlakozási funkciója alapértelmezésben

be van kapcsolva.

A beállítás közben a Windows észleli és megjeleníti az elérhető hálózatok

listáját. Válassza ki a kívánt hálózatot, és szükség esetén adja meg a

jelszót.

Egyéb esetekben nyissa meg az Internet Explorer-t és kövesse az

útmutatásokat.

Magyar

Kérjük, tájékozódjon Internetszolgáltatójától, vagy router

dokumentációjából.

Vezeték nélküli hálózatok

A vezeték nélküli LAN vagy WLAN vezeték nélküli helyi hálózatot jelent,

amely két vagy több számítógépet kapcsol össze kábelek nélkül. A WiFi

hálózat felállítása egyszerű és lehetővé teszi állományok, perifériális

eszközök és az Internet-csatlakozás megosztását.

Melyek a vezeték nélküli hálózat előnyei?

Mobilitás

A vezeték nélküli LAN lehetővé teszi az ön és helyi hálózata más

felhasználói számára is, hogy megosszák a hálózatra csatlakoztatott

eszközöket (pl nyomtatót vagy lapolvasót) és az azokon tárolt fájlokat.

Ezenfelül internetkapcsolatát is megoszthatja otthonában egy másik

számítógéppel.

Gyors és egyszerű telepítés

A vezeték nélküli LAN rendszerek telepítése gyors és egyszerű, és nem

kell kábeleket vezetni a falakon és padlón (vagy éppen azokon keresztül).

Egy vezeték nélküli LAN részei

Ahhoz, hogy otthonában egy vezeték nélküli hálózatot építsen ki, a

következőkre lesz szüksége:

47

Hozzáférési pont (útválasztó)

A hozzáférési pontok (útvonalválasztók) kétirányú adóvevők, amelyek az

adatokat a közvetlen környezetükbe továbbítják. A hozzáférési pontok a

közvetítő szerepét töltik be a vezetékes és a vezeték nélküli hálózatok

között. A legtöbb útválasztó beépített DSL modemmel rendelkezik, ami

lehetővé teszi, hogy nagy sebességű DSL kapcsolaton csatlakozzon a

világhálóra. Általában a választott ISP (Internet Service Provider –

internetszolgáltató) az előfizetett szolgáltatásokhoz egy modemet/

útválasztót is mellékel. A telepítés részletes lépéseihez olvassa el

figyelmesen a hozzáférési pont/útválasztó útmutatóját.

Magyar

48

ExpressCard

ExpressCard

Az ExpressCards számos bővítményt támogat, így a flash memóriakártya

adaptereket, TV-tunereket, a Bluetooth-kapcsolatot és az IEEE 1394b

adaptereket. Az ExpressCards támogatja az USB 2.0 és PCI Express

alkalmazásokat.

Fontos: kétféle típus létezik, az ExpressCard/54 és az

ExpressCard/34 (54 mm és 34 mm), mindkettő különböző

funkciókkal. Nem minden ExpressCard bővítőhely támogatja

mindkét típust. Kérjük, olvassa el kártyája kézikönyvét, ha

további részleteket szeretne megtudni a kártya telepítéséről,

használatáról és funkcióiról.

Magyar

ExpressCard behelyezése

EXPRESS CARD

Helyezze a kártyát a nyílásba, és óvatosan

nyomja befelé, amíg a helyére nem kattan.

ExpressCard kiadása

ExpressCard kiadása előtt:

1. Lépjen ki a kártyát használó alkalmazásból.

2. A bal oldali egérgombbal kattintson a tálcán

található hardver eltávolítása ikonra, majd

állítsa le a kártyát.

3. Nyomja óvatosan befelé a kártyát a nyílásba,

majd engedje el, aminek hatására a kártya

kiugrik. Ezt követően húzza ki a kártyát a

nyílásból.

49

Thunderbolt

A Thunderbolt egy nagy sebességű kapcsolat, amely adattároló, valamint

külső megjelenítő eszközöket támogat. Kompatibilis a DisplayPort

szabvánnyal.

Megjegyzés: Akár hat Thunderbolt eszköz és egy DisplayPort

megjelenítő is csatlakoztatható egymás után, de a DisplayPort

megjelenítő kell legyen az utolsó eszköz a láncban, és nem előzheti

meg Thunderbolt megjelenítő.

Magyar

50

IEEE 1394 port

IEEE 1394 port

A számítógép IEEE 1394 portja lehetővé teszi, hogy az IEEE 1394

szabvánnyal kompatibilis eszközhöz csatlakozzon, pl. videokamerához

vagy digitális fényképezőgéphez. A részletekért olvassa el videokamerája

vagy digitális fényképezőgépe dokumentációját.

Magyar

51

HDMI

A HDMI (nagy felbontású multimédiás interfész) az iparág által széles

körben támogatott, teljes mértékben digitális, hang- és videoátvitelre

egyaránt alkalmas csatolófelület. A HDMI – egyetlen kábellel – bármely

kompatibilis hang-/videoforrás, például set-top box, DVD-lejátszó vagy A/

V-vevő és digitális hang- és/vagy videovevő készülék, például digitális

televízió (DTV) összekötésére alkalmas.

A HDMI porttal felsőbb kategóriájú hang- és videokészülékekhez

csatlakoztatható a számítógép. Mivel a csatlakoztatáshoz egyetlen kábel

Magyar

is elegendo, a kapcsolat gyorsan és zavaró kábelrengeteg kialakulása

nélkül hozható létre.

52

Universal Serial Bus (USB)

Universal Serial Bus (USB)

Az USB port egy nagy sebességű soros busz, segítségével

rendszererőforrások lekötése nélkül csatlakoztathat USB perifériákat.

Magyar

53

DVD filmek lejátszása

Ha DVD-meghajtó modul van beszerelve az optikai meghajtó helyére,

akkor DVD filmeket is le tud játszani a számítógépen.

1. Helyezzen be egy DVD-t.

2. A DVD film lejátszása néhány másodperc múlva automatikusan

elkezdődik.

Fontos! Amikor először indítja el a DVD-lejátszót, a program kéri

a régiókód megadását. A DVD-k 6 régióban érhetőek el.

Magyar

Régiókód Ország vagy régió

1 USA, Kanada

2 Európa, Közel-Kelet, Dél-Afrika, Japán

3 Délkelet-Ázsia, Tajvan, Dél-Korea

4 Latin-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland

5 Független Államok Közössége, Afrika egyes részei, India

6 Kínai Népköztársaság

Megjegyzés: A régiókód megváltoztatásához helyezzen be a DVD-

meghajtóba egy másik régióba tartozó DVD filmet.

Ha egyszer a DVD-meghajtón beállítottak egy régiókódot, csak

annak a régiónak a DVD-it fogja lejátszani. A régiókódot

legfeljebb ötször lehet beállítani (beleértve a legelső alkalmat is),

ezután az utolsónak beállított régiókód állandósul.

A merevlemez visszaállítása nem állítja vissza a régiókódok

beállításának számát.

54

Memória bővítés

Memória bővítés

Ha memóriát szeretne szerelni a gépbe, kövesse az alábbi lépéseket:

1. Kapcsolja ki a számítógépet, húzza ki a hálózati adaptert (ha be volt

dugva), majd vegye ki az akkumulátort. Ezután fordítsa meg a

számítógépet, úgy, hogy hozzáférjen az aljához.

2. Távolítsa el a csavart a memóriarekesz fedeléből, majd emelje fel és

távolítsa el a memória fedelét.

3. Átlósan helyezze be a modult a foglalatba (a), majd óvatosan nyomja le,

amíg a helyére nem pattan (b).

Magyar

4. Helyezze vissza a memóriarekesz fedelét, majd rögzítse a csavarral.

5. Tegye vissza az akkumulátort, majd csatlakoztassa a hálózati adaptert.

6. Kapcsolja be a számítógépet.

A számítógép automatikusan érzékeli és újrakonfigurálja a teljes memória

méretét.

55

BIOS segédprogram

A BIOS segédprogram olyan hardverkonfiguráló program, amelyet a

számítógép Basic Input/Output System (alapszintű be- és kiviteli rendszer,

BIOS) rendszerébe építettek be.

A számítógép már megfelelően konfigurálva és optimalizálva van, ezért

ezt a segédprogramot nem kell futtatnia. Ha azonban konfigurációs

problémák lépnek fel, szükség lehet a használatára.

A BIOS segédprogram elindításához nyomja meg az <F2> billentyűt a

bekapcsolási önteszt alatt, amíg a számítógép logója látható a képernyőn.

Magyar

Rendszerindítási sorrend

A BIOS segédprogramban a rendszerindítás sorrendjének beállításához

lépjen be a BIOS segédprogramba, majd a képernyő felső részén

megjelenő elemek közül válassza a Boot pontot.

Jelszavak megadása

A rendszerindítási jelszó megadásához lépjen be a BIOS

segédprogramba, majd a képernyő felső részén megjelenő elemek közül

válassza a Security pontot. Keresse meg a Password on boot: elemet,

majd az <F5> és az <F6> billentyűvel engedélyezze a funkciót.

56

Gyakran ismétlődő kérdések

Gyakran ismétlődő kérdések

Az alábbiakban összefoglaltunk néhány a számítógép használata közben

gyakran előforduló problémát. A problémák leírásához egyszerű

válaszokat, megoldásokat is mellékeltünk.

Megpróbáltam bekapcsolni a gépet, de nem indul el, illetve nem

tölti be az operációs rendszert

Tekintsen az üzemállapot jelzőfényre:

Ha nem világít, a számítógép nem kap tápellátást. Ellenőrizze a

következőket:

Ha a számítógép akkumulátorról üzemel, akkor lehetséges, hogy az

Magyar

akkumulátor lemerült, és nem képes energiával ellátni a készüléket.

Csatlakoztassa a hálózati adaptert, és töltse fel az akkumulátort.

Ellenőrizze, hogy a hálózati adapter megfelelően csatlakozik-e a

számítógéphez és a fali dugaszolóaljzatba.

Ha a jelzőfény világít, ellenőrizze a következőket:

Van lemez az optikai meghajtóban? Távolítsa el, majd nyomja meg a

<Ctrl> + <Alt> + <Del> billentyűket a rendszer újraindításához.

Csatlakoztatott USB tároló eszközt (USB meghajtót vagy

okostelefont) a számítógépéhez? Távolítsa el, válassza le, majd

nyomja meg a <Ctrl> + <Alt> + <Del> billentyűket a rendszer

újraindításához.

Semmi nem jelenik meg a kijelzőn

A számítógép teljesítményszabályozó rendszere az energiatakarékosság

érdekében automatikusan kikapcsolta a kijelzőt. A kijelzőt bármelyik

billentyű lenyomásával visszakapcsolhatja.

Ha a billentyűk lenyomásával nem lehet visszakapcsolni a kijelzőt, annak

a következő okai lehetnek:

•A fényerő nagyon alacsonyra van állítva. Az <Fn> + < >

billentyűkombinációt lenyomva növelje a fényerőt.

A megjelenítési mód külső monitorra van állítva. A kijelző

átkapcsolásának gyorsbillentyűjét <Fn> + <F5> lenyomva állítsa vissza

kiválasztott megjelenítő eszköznek a számítógép kijelzőjét.

Ha az alvás állapotjelző lámpa világít, akkor a számítógép alvás

üzemmódban van. Ha fel akarja ébreszteni a számítógépet, röviden

nyomja meg a bekapcsoló gombot.

57

Nem szól a számítógép hangszórója

Ellenőrizze a következőket:

Lehetséges, hogy el van némítva a hangszóró. Tekintsen a Windows

tálcán található hangerőszabályzás ikonra. Ha át van húzva, kattintson

az ikonra, majd törölje a jelet az Elnémítás jelölőnégyzetből.

Lehet, hogy a hangerő túl alacsony. Tekintsen a Windows tálcán

található hangerőszabályzás ikonra. illetve a hangerőt a

hangerőszabályzó gombokkal is állíthatja.

Ha a számítógép előoldali panelén található vonali kimenet porthoz

Magyar

fülhallgató, fejhallgató vagy külső hangszóró van csatlakoztatva, akkor a

beépített hangszórók automatikusan kikapcsolnak.

A számítógép bekapcsolása nélkül szeretném kinyitni az optikai

meghajtó tálcáját

Az optikai meghajtón van egy mechanikus kiadófurat. A fiók kinyitásához

egyszerűen illessze a furatba egy toll hegyét vagy egy iratkapcsot, majd

finoman nyomja be.

A billentyűzet nem reagál

Csatlakoztasson egy külső billentyűzetet a számítógép hátlapján vagy

elején található USB porthoz. Ha a külső billentyűzet működik, akkor

lépjen kapcsolatba a kereskedővel vagy egy hivatalos szervizközponttal,

mert lehetséges, hogy a beépített billentyűzet kábele meglazult.

A nyomtató nem működik

Ellenőrizze a következőket:

Ellenőrizze, hogy a nyomtató csatlakoztatva van-e egy fali

dugaszolóaljzatba, valamint be van-e kapcsolva.

Ellenőrizze, hogy a nyomtató kábele megfelelően csatlakoztatva van-e

egy USB porthoz, illetve a nyomtató megfelelő portjához.

58

Gyakran ismétlődő kérdések

Szervizszolgáltatás kérése

Utazók Nemzetközi Garanciája (International Travelers Warranty;

ITW)

A számítógépre érvényes az Utazók Nemzetközi Garanciája (International

Travelers Warranty; ITW), amely utazás közben biztonságot és nyugalmat

nyújt Önnek. A szervizközpontok világméretű hálózata készséggel áll

rendelkezésére.

A számítógéphez mellékelve van egy ITW útlevél. Ez az útlevél mindent

tartalmaz, amit az ITW programról tudnia kell. A füzetben megtalálható a

rendelkezésére álló hivatalos szervizközpontok listája. Kérjük, gondosan

Magyar

tanulmányozza át az útlevelet.

Legyen mindig kéznél az ITW útlevele, különösen utazás közben,

ellenkező esetben nem részesülhet a támogatási központok által nyújtott

szolgáltatások előnyeiből. A vásárlást igazoló dokumentumokat helyezze

az ITW útlevél borítólapjának belső oldalán kialakított tasakba.

Ha abban az országban, ahova utazott, nincs az Acer által felhatalmazott

szerviz, akkor a világ bármely pontján lévő irodánkkal kapcsolatba léphet.

Kérjük, látogassa a www.acer.com honlapot.

Mielőtt telefonálna

Ha telefonos segítségkérés céljából felhívja az Acer, kérjük, készítse elő a

következő információkat, illetve a hívás során legyen a számítógépe

mellett. Az Ön segítségével csökkenthetjük a híváshoz szükséges időt, és

hatékonyabban tudjuk megoldani problémáit. Ha a számítógép

hibaüzenetet jelenít meg vagy sípol, jegyezze fel a képernyőn

megjelenteket (vagy a hangjelzések számát és sorrendjét).

A következő információkat kérjük Öntől:

Név:

Cím:

Telefonszám:

Gép típusa és modellszám:

Sorozatszám:

A vásárlás időpontja: