Acer ASPIRE E1-531G – страница 58

Инструкция к Ноутбуку Acer ASPIRE E1-531G

27

A fenti lépéseket megismételve háromszor töltse fel teljesen, majd merítse

le az akkumulátort.

Minden új vagy hosszabb ideig nem használt akkumulátorral végezze el a

English

fenti kondicionálási eljárást. Ha a számítógépet két hétnél hosszabb ideig

fogja tárolni, akkor javasoljuk, hogy távolítsa el belőle az akkumulátort.

Figyelmeztetés: Ne tegye ki az akkumulátort 0°C (32°F) alatti

vagy 45°C (113°F) feletti hőmérsékletnek. A különösen alacsony

vagy magas hőmérséklet károsíthatja az akkumulátort.

Magyar

Az akkumulátor a kondicionálás révén éri el a maximális töltési

kapacitását. Ha nem végzi el az eljárást, akkor előfordulhat, hogy nem

tudja igénybe venni az akkumulátor teljes kapacitását, illetve az

akkumulátor élettartamának lerövidülésével is számolnia kell.

Az akkumulátor élettartamának hosszát az alábbi használati körülmények

is hátrányosan befolyásolják:

A számítógép hálózati tápellátással való használata úgy, hogy közben

az akkumulátor a gépben található. Ha folyamatosan hálózati

tápellátásról használja a számítógépet, akkor javasoljuk, hogy a teljes

feltöltését követően távolítsa el az akkumulátort.

A fenti teljes feltöltési és lemerítési művelet végrehajtásának

elmulasztása.

Gyakori használat; minél többet használja az akkumulátort, az annál

hamarabb fogja elérni az élettartamának végét. Egy átlagos

számítógépes akkumulátor élettartama körülbelül 300 feltöltés.

Az akkumulátor töltése

Ha fel szeretné tölteni az akkumulátort, akkor először ellenőrizze, hogy

megfelelően illeszkedik-e az akkumulátorfoglalatba. Csatlakoztassa a

hálózati adaptert a számítógéphez, majd az elektromos hálózathoz.

A számítógépet az akkumulátor töltése közben is használhatja.

Ugyanakkor az akkumulátor töltése a számítógép kikapcsolt állapota

mellett jóval gyorsabban végezhető el.

Megjegyzés: Javasoljuk, hogy este, mielőtt lefekszik, töltse fel az

akkumulátort. Ha az utazás előtti éjszakán feltölti az akkumulátort,

akkor másnap teljesen feltöltött géppel indulhat el.

28

Az akkumulátor élettartamának optimalizálása

Az akkumulátor élettartamának optimalizálása az akkumulátor minél

teljesebb kihasználására, illetve a töltési/újratöltési ciklusok

meghosszabbítására és az újratöltés hatékonyságának javítására irányul.

Javasoljuk, hogy kövesse az alábbi ajánlásokat:

Vásároljon egy kiegészítő akkumulátort is.

Ha lehetséges, akkor használjon hálózati tápellátást. Az akkumulátort

csak út közben vegye igénybe.

A használaton kívüli PC-kártyákat vegye ki a gépből, mert azok továbbra

is energiaellátást igényelnek (csak bizonyos modellek esetében).

Az akkumulátort hűvös, száraz helyen tárolja. A javasolt

Magyar

hőmérséklettartomány a 10°C (50°F) – 30°C (86°F) közötti. Magasabb

hőmérsékleten felgyorsul az akkumulátor önkisülésének folyamata.

A túl gyakori újratöltés csökkenti az akkumulátor élettartamát.

Ügyeljen a hálózati adapter és az akkumulátor kezelésére.

Az akkumulátor töltési szintjének ellenőrzése

A Windows telepmérője folyamatosan jelzi az akkumulátor töltöttségi

szintjét. A kurzort a tálcán lévő akkumulátor/tápellátás ikon fölé húzva

megtekintheti az akkumulátor pillanatnyi töltöttségi szintjét.

Az akkumulátor lemerülésére vonatkozó

figyelmeztetés

Ha akkumulátorról üzemelteti a számítógépet, akkor figyelje a Windows

telepmérőjének jelzéseit.

Figyelmeztetés: Ha megjelenik az akkumulátor lemerülésére

vonatkozó figyelmeztetés, akkor minél hamarabb csatlakoztassa

a hálózati adaptert. Ha az akkumulátor teljesen lemerül, és a

számítógép kikapcsol, akkor előfordulhat, hogy elveszíti

bizonyos adatait.

Ha megjelenik az akkumulátor lemerülésére vonatkozó figyelmeztetés,

akkor a körülményektől függ, hogy mit érdemes tennie:

29

Helyzet Javasolt művelet

Rendelkezésre áll a

1. Csatlakoztassa a hálózati adaptert a számítógéphez,

English

hálózati adapter és

majd az elektromos aljzatba.

egy elektromos aljzat.

2. Mentse az összes szükséges fájlt.

3. Folytassa a munkát.

Ha gyorsan újra szeretné tölteni az akkumulátort,

akkor kapcsolja ki a számítógépet.

Rendelkezésre áll

1. Mentse az összes szükséges fájlt.

egy teljesen feltöltött

2. Zárja be az összes alkalmazást.

akkumulátor.

Magyar

3. Kapcsolja ki a számítógépet.

4. Cserélje ki az akkumulátort.

5. Kapcsolja be a számítógépet, és folytassa a munkát.

Nem áll

1. Mentse az összes szükséges fájlt.

rendelkezésre a

2. Zárja be az összes alkalmazást.

hálózati adapter vagy

3. Kapcsolja ki a számítógépet.

elektromos aljzat.

Nincs Önnél tartalék

akkumulátor.

Az akkumulátor behelyezése és eltávolítása

Megjegyzés: Egyes modellek beépített elemmel rendelkeznek. Ha

cserélni kell az elemet, kérjük, forduljon a hivatalos

szervizközponthoz.

Fontos! Az akkumulátornak a számítógépből való eltávolítása előtt

csatlakoztassa a hálózati adaptert, amennyiben tovább szeretné

használni a számítógépet. Egyébként előbb kapcsolja ki a

számítógépet.

Az akkumulátor behelyezése:

1 Igazítsa az akkumulátort az akkumulátorfoglalathoz. Ügyeljen arra, hogy

az érintkezők előre nézzenek, az akkumulátor felső oldala pedig felfelé.

2 Csúsztassa be az akkumulátort a foglalatba, majd finoman nyomja be,

amíg a helyére nem rögzül.

Az akkumulátor eltávolítása:

1 Az akkumulátor kioldógombját elcsúsztatva oldja ki az akkumulátort.

2 Húzza ki az akkumulátort a foglalatból.

30

A hordozható számítógép szállítása

Ebben a részben tanácsokat, ötleteket talál azzal kapcsolatban, hogy mire kell

ügyelnie a számítógép szállítása vagy utazás közben.

Lekapcsolás az asztali munkahelyről

Ha le szeretné választani a számítógépről a külső tartozékokat, kövesse az alábbi

lépéseket:

1 Mentse el a megnyitott fájlokat.

2 Távolítson el minden adathordozót, hajlékonylemezt és CD-lemezt a

meghajtó(k)ból.

Magyar

3 Állítsa le a számítógépet.

4 Hajtsa le a kijelzőt.

5 Húzza ki a hálózati adaptert.

6 Húzza ki a billentyűzet, a mutatóeszköz, a nyomtató, a külső monitor vagy az

egyéb külső eszköz csatlakozóját.

7 Nyissa ki a Kensington zárat, ha ilyennel rögzíti a számítógépet.

Mozgatás

Ha csak rövid távolságra viszi a számítógépet, például az íróasztalától a tárgyalóba.

A számítógép előkészítése

A számítógép áthelyezése előtt hajtsa le és reteszelje a kijelzőt, ezzel a számítógép

alvó üzemmódba lép; így az épületen belül akárhova magával viheti. Ha fel szeretné

ébreszteni alvó módból a számítógépet, nyissa fel a kijelzőt, majd röviden nyomja

meg a bekapcsoló gombot.

Ha egy ügyfél irodájába, vagy egy másik épületbe viszi a számítógépet, érdemes

kikapcsolnia:

Nyomja meg a Windows billentyű + (C), kattintson a Indítás > Kikapcsolás gombra.

vagy:

A számítógépet alvó üzemmódba helyezheti az <Fn> + <F4> billentyűkombináció

megnyomásával. Ezután hajtsa le és reteszelje a kijelzőt.

Ha újra használni szeretné a számítógépet, oldja ki és hajtsa fel a kijelzőt, majd

röviden nyomja meg a bekapcsoló gombot.

31

Megjegyzés: Ha az alvás állapotjelző nem világít, a számítógép

hibernált üzemmódba került és kikapcsolt. Ha az üzemállapot lámpa

nem világít, de az alvás állapotjelző igen, a számítógép alvó

üzemmódba lépett. Ha újból használni szeretné a számítógépet,

mindkét esetben röviden nyomja meg a bekapcsoló gombot.

Megjegyezzük, hogy a számítógép hibernált üzemmódba léphet, ha

bizonyos ideig alvás üzemmódban volt.

Mit vigyen magával a megbeszélésekre

Magyar

Ha a megbeszélés viszonylag rövid (két óránál rövidebb), akkor valószínűleg elég

csak a számítógépet vinnie. Ha hosszabb megbeszélésre számít, vagy a

számítógép akkumulátora nincs teljesen feltöltve, akkor érdemes a hálózati adaptert

is magával vinnie, majd a tárgyalóteremben csatlakoztatnia a géphez.

Ha a tárgyalóteremben nincs fali dugaszolóaljzat, az akkumulátor terhelését

csökkentheti, ha alvó üzemmódba helyezi a számítógépet. Nyomja meg az

<Fn> + <F4> billentyűkombinációt, vagy hajtsa le a kijelzőt, amikor éppen nem

használja aktívan a számítógépet. Ha ismét szüksége van a számítógépre, nyissa

fel a kijelzőt (ha korábban lehajtotta), majd röviden nyomja meg a bekapcsoló

gombot.

A számítógép hazaszállítása

Ha hazaszállítja a számítógépet az irodából, illetve otthonról viszi vissza az irodába.

A számítógép előkészítése

Miután leválasztotta a számítógépet az asztali munkahelyéről, az alábbi lépéseket

követve készítse elő a gépet a hazaszállításra:

Ellenőrizze, hogy minden adathordozót és CD-lemezt kivett-e a

meghajtó(k)ból. Ennek elmulasztása a meghajtó olvasófejének sérüléséhez

vezethet.

Csomagolja a számítógépet olyan táskába, amelyben nem tud csúszkálni,

illetve ki van párnázva, így elejtés esetén is megfelelő védelmet kap.

Vigyázat: A számítógép fedele mellé ne csomagoljon semmit.

A fedélre nehezedő nyomás megrongálhatja a kijelzőt.

32

Mit vigyen magával

Hacsak nem rendelkezik otthon is egy-egy példánnyal az alábbiakból, akkor vigye

őket magával:

Hálózati adapter és kábel.

A kinyomtatott telepítési poszter.

További óvintézkedések

A számítógép védelme érdekében a munkahelye és otthona közötti utazás során

vegye figyelembe az alábbi tanácsokat:

Tartsa magánál a számítógépet, így minimálisra csökkentheti a

Magyar

hőmérsékletváltozások hatását.

Ha hosszabb időre meg kell állnia, és nem viheti magával a számítógépet,

akkor hagyja a gépkocsi csomagtartójában, így elkerülheti a túlzott

felmelegedés veszélyét.

A hőmérséklet és relatív páratartalom változásai páralecsapódást okozhatnak

a gépen. Hagyjon megfelelő időt arra, hogy a számítógép felvegye a

szobahőmérsékletet, és bekapcsolás előtt ellenőrizze a kijelzőt, hogy nincs-e

rajta páralecsapódás. Ha a hőmérsékletváltozás több mint 10°C (18°F), akkor

gondoskodjon arról, hogy a számítógép lassan vegye fel a

szobahőmérsékletet. Ha lehetséges, hagyja a számítógépet 30 percre olyan

helyen, ahol a hőmérséklet a külső és a szobahőmérséklet között van.

Otthoni iroda felállítása

Ha gyakran dolgozik otthon a számítógépén, érdemes egy második hálózati

adaptert beszereznie otthoni használatra – így nem kell többletterhet szállítania

haza és vissza.

Ha a számítógépet hosszabb ideig kívánja otthon használni, érdemes külső

billentyűzettel, monitorral és egérrel bővítenie.

Utazás a számítógéppel

Ha hosszabb útra indul, például a munkahelyéről egy ügyfél munkahelyére, vagy a

környéken tesz rövidebb utazást.

33

A számítógép előkészítése

Úgy készítse elő a számítógépet, mintha hazavinné. Ellenőrizze, hogy az

akkumulátor a számítógépben fel van-e töltve. A repülőtéri biztonsági intézkedések

miatt lehetséges, hogy be kell kapcsolnia a számítógépet, mielőtt a beszállózónába

vinné.

Mit vigyen magával

A következőket vigye magával:

Magyar

Hálózati adapter

Teljesen feltöltött tartalék akkumulátor(ok)

További nyomtatók illesztőprogramjainak fájljai, ha másik nyomtató használatát

tervezi

További óvintézkedések

A számítógép hazaszállítására érvényes útmutatáson túl a készülék védelme

érdekében fogadja meg a következő utazással kapcsolatos tanácsokat is:

A számítógépet mindig személyi poggyászként vigye magával.

Ha lehetséges, a számítógépet a biztonságiakkal ellenőriztesse. A repülőtéri

röntgenberendezések biztonságosak, de ne vigye át a számítógépet

fémdetektoron.

Ne tegye ki a hajlékonylemezeket kézi fémdetektorok hatásának.

Nemzetközi utazás a számítógéppel

Ha másik országba utazik.

A számítógép előkészítése

Ugyanúgy készítse elő a számítógépet, mint általában az utazáshoz.

34

Mit vigyen magával

A következőket vigye magával:

Hálózati adapter

Olyan hálózati kábel, amely használható abban az országban, ahova utazik

Teljesen feltöltött tartalék akkumulátorok

További nyomtatók illesztőprogramjainak fájljai, ha másik nyomtató használatát

tervezi

A vásárlást igazoló dokumentum, arra az esetre, ha meg kellene mutatnia a

vámhatóság tisztviselőjének

Az Utazók Nemzetközi Garancia-útlevele (International Travelers Warranty

passport)

Magyar

További óvintézkedések

Ugyanazokat az óvintézkedéseket kell betartani, mint a számítógéppel való

utazásnál. Mindezeken túl nemzetközi utazásnál a következő tanácsokat is vegye

figyelembe:

Amikor másik országba utazik, ellenőrizze, hogy a helyi hálózati feszültség és a

hálózati adapter kábelének specifikációi megegyezők-e. Ha nem, szerezzen be

egy olyan hálózati kábelt, amelyik használható a helyi hálózati feszültségen.

A számítógép áramellátásához ne használjon a háztartási gépekhez árult

átalakító készleteket.

Ha használja a modemet, ellenőrizze, hogy a modem és a csatlakozó

kompatibilis-e annak az országnak a távközlési rendszerével, amelybe utazik.

35

A számítógép biztonságba helyezése

A számítógép értékes befektetés, amelyre vigyázni kell. Az alábbiakból

megtudhatja, hogyan védheti meg számítógépét, illetve hogyan gondoskodhat róla.

A védelmi lehetőségek között hardveres és szoftveres megoldásokat egyaránt talál,

előbbire a biztonsági horony, utóbbira a jelszó ad példát.

Számítógépes biztonsági zár használata

Magyar

A számítógép Kensington-kompatibilis biztonsági zárhoronnyal rendelkezik, amely

lehetővé teszi biztonsági zár csatlakoztatását.

Hurkolja a számítógépes biztonsági zárhoz tartozó drótkötelet egy mozdíthatatlan

tárgy, például asztal vagy zárt fiók fogantyúja köré. Illessze be a horonyba a zárat,

majd a kulcsot elfordítva rögzítse. Kaphatók kulcs nélküli modellek is.

Jelszavak használata

A jelszavak az illetéktelen hozzáféréstől védik a számítógépet. Jelszavak

megadásával több szinten is védheti a számítógépet és az adatokat:

A "felügyelői jelszó" (Supervisor Password) a BIOS segédprogramba való

jogosulatlan belépéstől és annak használatától védi a számítógépet. Ha

engedélyezi, akkor a BIOS segédprogramba való belépéshez be kell írni ezt a

jelszót. Lásd: "BIOS segédprogram" a 45. oldalon.

A “felhasználói jelszó” (User Password) a jogosulatlan használattól védi a

számítógépet. A maximális biztonság érdekében használjon ilyen jelszót,

továbbá a rendszert úgy állítsa be, hogy rendszerindításkor és hibernálásból

visszatéréskor is kérjen jelszót.

A “rendszerindítási jelszó” (Password on Boot) a jogosulatlan használattól védi

a számítógépet. A maximális biztonság érdekében használjon ilyen jelszót,

továbbá a rendszert úgy állítsa be, hogy rendszerindításkor és hibernálásból

visszatéréskor is kérjen jelszót.

Fontos! Őrizze meg gondosan a felügyelői jelszót! Ha elfelejti ezt a

jelszót, forduljon a kereskedőhöz vagy valamelyik hivatalos

szervizközponthoz.

36

Jelszavak beírása

Ha valamilyen jelszót kell megadnia, egy beviteli ablak jelenik meg a kijelző

közepén.

Ha meg van adva felügyelői jelszó, akkor rendszerindításkor, az <F2> billentyű

megnyomásakor a gép kéri ezt a jelszót; a BIOS segédprogram csak ezt

követően nyílik meg.

Írja be a felügyelői jelszót, majd nyomja meg az <Enter> billentyűt. Ekkor

megnyílik a BIOS segédprogram. Ha a jelszót hibásan írta be, figyelmeztető

üzenet jelenik meg. Próbálja újra, majd nyomja meg az <Enter> billentyűt.

Ha meg van adva felhasználói jelszó és a rendszerindítási jelszó beállítás

engedélyezve van, akkor rendszerindításkor a gép jelszót kér.

Írja be a felhasználói jelszót, majd nyomja meg az <Enter> billentyűt; ezt

Magyar

követően használhatja a számítógépet. Ha a jelszót hibásan írta be,

figyelmeztető üzenet jelenik meg. Próbálja újra, majd nyomja meg az <Enter>

billentyűt.

Fontos! A jelszó megadását háromszor kísérelheti meg. Három

sikertelen próbálkozás után a rendszer inaktív állapotba kerül. Ebben

az esetben nyomja meg és négy másodpercig tartsa lenyomva a

bekapcsoló gombot, ekkor a számítógép kikapcsol. Kapcsolja be

ismét a számítógépet, majd próbálkozzon újra.

Jelszavak megadása

A jelszavakat a BIOS segédprogrammal lehet megadni.

37

Bővítés kiegészítőkkel

Hordozható számítógépe teljes körű mobil számítástechnikai megoldást nyújt Önnek.

Csatlakozási lehetőségek

A portok lehetővé teszik, hogy ugyanolyan perifériákat csatlakoztasson a

számítógéphez, mint egy asztali PC-hez. A különféle külső eszközöknek a

számítógépre való csatlakoztatásával kapcsolatban az alábbi részben talál

útmutatást.

Magyar

Fax-/adatmodem (csak bizonyos modellek esetében)

A számítógépben beépített, V.92 56 Kbps fax-/adatmodem található.

(csak bizonyos modellek esetében)

Figyelem! A számítógép modemportja nem kompatibilis a

digitális telefonvonalakkal. Ha a modemet digitális

telefonvonalhoz csatlakoztatja, a modem megrongálódik.

A modem használatához csatlakoztasson telefonkábelt a fax-/adatmodem

csatlakozóaljzata és egy telefonvonal csatlakozóaljzata közé.

Figyelem! Ellenőrizze, hogy az Ön által használt kábel megfelel-e

a helyi előírásoknak.

38

Beépített hálózati csatoló

A beépített hálózati csatoló segítségével Ethernet alapú hálózatra csatlakoztathatja

a számítógépet.

A hálózati kapcsolat létrehozásához csatlakoztasson egy Ethernet kábelt a

számítógép bal oldalán lévő hálózati csatlakozóaljzat és a hálózati aljzat vagy a hub

csatlakozója közé.

Magyar

Fogyasztói infravörös (CIR) (csak bizonyos modellek

esetében)

A számítógép fogyasztói infravörös (CIR) portja távvezérlő vagy egyéb CIR-képes

készülék jeleinek fogadására használható.

39

Universal Serial Bus (USB)

A Universal Serial Bus (univerzális soros busz, USB) 2.0 port egy nagy sebességű

soros busz, segítségével az értékes rendszererőforrások lekötése nélkül

csatlakoztathat USB perifériákat.

Magyar

IEEE 1394 port (csak bizonyos modellek esetében)

A számítógép IEEE 1394 portja IEEE 1394 kompatibilis eszközök, például

videokamera vagy digitális fényképezőgép csatlakoztatását teszi lehetővé.

A részleteket a digitális fényképezőgép vagy a kamera kézikönyvében találja meg.

40

Nagy felbontású multimédiás interfész

(csak bizonyos modellek esetében)

A HDMI (nagy felbontású multimédiás interfész) az iparág által széles körben

támogatott, teljes mértékben digitális, hang- és videoátvitelre egyaránt alkalmas

csatolófelület. A HDMI – egyetlen kábellel – bármely kompatibilis hang-/videoforrás,

például set-top box, DVD-lejátszó vagy A/V-vevő és digitális hang- és/vagy

videovevő készülék, például digitális televízió (DTV) összekötésére alkalmas.

A HDMI porttal felsobb kategóriájú hang- és videokészülékekhez csatlakoztatható a

számítógép. Mivel a csatlakoztatáshoz egyetlen kábel is elegendo, a kapcsolat

gyorsan és zavaró kábelrengeteg kialakulása nélkül hozható létre.

Magyar

ExpressCard (csak bizonyos modellek esetében)

Az ExpressCard a PC-kártya szabvány legújabb változata. Kisebb méretének és

gyorsabb csatolófelületének köszönhetően tovább növeli a számítógép használati

értékét és bővíthetőségét.

Az ExpressCard kártyák révén számos különböző bővítési lehetőség kínálkozik,

többek közt Flash memóriakártya-adapterek, TV-tunerek, Bluetooth-csatolók és

IEEE 1394b csatolók használata. Az ExpressCard kártyák az USB 2.0 és a PCI

Express alkalmazásokat támogatják.

Fontos! Kétféle típus létezik, az ExpressCard/54 és az ExpressCard/

34 (54 mm-es és 34 mm-es kivitel), ezek eltérő feladatokat látnak el.

Nem minden ExpressCard foglalat támogatja mindkét típust. A kártya

telepítésével, használatával és szolgáltatásaival kapcsolatos

információkat annak kézikönyvében találja meg.

41

ExpressCard behelyezése

Illessze be a kártyát a foglalatba, majd finoman nyomja be, amíg a helyére nem pattan.

EXPRESS CARD

Magyar

ExpressCard kiadatása

ExpressCard kiadatása előtt:

1 Lépjen ki a kártyát használó alkalmazásból.

2 A bal oldali egérgombbal kattintson a tálcán található hardver eltávolítása

ikonra, majd állítsa le a kártyát.

3 Finoman nyomja befelé a kártyát a foglalatba, majd engedje fel, ekkor a kártya

kiugrik a foglalatból. Húzza ki a kártyát a foglalatból.

Memória beszerelése (csak bizonyos modellek

esetében)

Ha memóriát szeretne szerelni a gépbe, kövesse az alábbi lépéseket:

1 Kapcsolja ki a számítógépet, húzza ki a hálózati adaptert (ha be volt dugva),

majd vegye ki az akkumulátort. Ezután fordítsa meg a számítógépet, úgy, hogy

hozzáférjen az aljához.

2 Távolítsa el a csavart a memóriarekesz fedeléből, majd emelje fel és távolítsa

el a memória fedelét.

42

3 Átlósan helyezze be a modult a foglalatba (a), majd óvatosan nyomja le, amíg a

helyére nem pattan (b).

Magyar

4 Helyezze vissza a memóriarekesz fedelét, majd rögzítse a csavarral.

5 Tegye vissza az akkumulátort, majd csatlakoztassa a hálózati adaptert.

6 Kapcsolja be a számítógépet.

A számítógép automatikusan érzékeli és újrakonfigurálja a teljes memória méretét.

Ha tanácsra van szüksége, forduljon szakemberhez vagy a legközelebbi Acer

forgalmazóhoz.

43

Élvezze a TV műsort a Windows Media Centerrel

Megjegyzés: Ez a szolgáltatás csak bizonyos modelleken áll

rendelkezésre.

Azok a számítógépek, amelyek rendelkeznek a Windows Media Center Edition,

vagy at InstantOn Arcade programmal, TV készülékként is használhatók, vagy akár

más videó eszközökhöz csatlakoztathatók (egy audió/videó csatlakozóval külső

eszközhöz, mint például egy videó kamerához történő csatlakozással).

Magyar

Válassza ki az ön készülékének bemenet típusát

Az audió/videó csatlakozó vagy DVB-T digitális antenna (bizonyos modellek

esetében), vagy PAL/SECAM, vagy NTSC csatlakozó. Kérjük, válassza ki a

megfelelő csatlakozót:

TV nézéshez az opcionális DVB-T (digitális TV)

antennát (bizonyos modellek esetében)

A DVB-T digitális TV földi sugárzású digitális televízió műsorok vételére alkalmas

nemzetközi szabvány. Egyre több országban fokozatosan ezzel váltják fel az analóg

adásokat. A DVB-T digitális antenna és a Windows Media Center program

használatával a laptop PC-n nézheti a helyi DVB-T digitális TV adásokat.

A digitális antenna csatlakoztatása

1 Dugja be az antennakábelt a számítógépén lévő RF jack dugóba.

Notebook

RF

44

Megjegyzés: Ne csavarja meg, és ne kössön hurkot az antennakábelre.

A jelminőség javításához mintegy 20 cm-rel meghosszabbítható az

antennakábel.

TV nézés külső antennával, vagy kábel aljzattal

Az is lehetséges, hogy a TV nézéshez hagyományos TV kábellel csatlakozik

(külső antennához, vagy kábel aljzathoz csatlakoztatva) a számítógépéhez.

Antenna kábel csatlakozó

A kábel csatlakoztatása:

Magyar

1 Dugja be az antenna csatlakozót a számítógépén lévő RF jack dugóba.

2 Csatlakozzon a kábel másik végpontjával az ön TV kábeléhez, ha szükséges

használjon kábel konvertert.

Fontos! Ügyeljen arra, hogy az antennakábel csatlakoztatásakor az

adott földrajzi területnek megfelelő kábeltípust alkalmazza.

45

BIOS segédprogram

A BIOS segédprogram olyan hardverkonfiguráló program, amelyet a számítógép

Basic Input/Output System (alapszintű be- és kiviteli rendszer, BIOS) rendszerébe

építettek be.

A számítógép már megfelelően konfigurálva és optimalizálva van, ezért ezt a

segédprogramot nem kell futtatnia. Ha azonban konfigurációs problémák lépnek fel,

szükség lehet a használatára.

A BIOS segédprogram elindításához nyomja meg az <F2> billentyűt a bekapcsolási

önteszt alatt, miközben a hordozható számítógép logó látható a képernyőn.

Magyar

Rendszerindítási sorrend

A BIOS segédprogramban a rendszerindítás sorrendjének beállításához lépjen be a

BIOS segédprogramba, majd a képernyő felső részén megjelenő elemek közül

válassza a Boot pontot.

Jelszó

A rendszerindítási jelszó megadásához lépjen be a BIOS segédprogramba, majd a

képernyő felső részén megjelenő elemek közül válassza a Security pontot. Keresse

meg a Password on boot: elemet, majd az <F5> és az <F6> billentyűvel

engedélyezze a funkciót.

46

Szoftverhasználat

DVD filmek lejátszása

Megjegyzés: Ez a szolgáltatás csak bizonyos modelleken áll

rendelkezésre.

Ha DVD-meghajtó modul van beszerelve az optikai meghajtó helyére, akkor DVD

filmeket is le tud játszani a számítógépen.

1 DVD kiadása.

Magyar

Fontos! Amikor először indítja el a DVD-lejátszót, a program kéri a

régiókód megadását. A DVD-lemezeket hat régióra osztják. Ha

egyszer a DVD-meghajtón beállítottak egy régiókódot, csak annak a

régiónak a lemezeit fogja lejátszani. A régiókódot legfeljebb ötször

lehet beállítani (beleértve a legelső alkalmat is), ezután az utolsónak

beállított régiókód állandósul. A merevlemez visszaállítása nem állítja

vissza a régiókódok beállításának számát. A jelen szakaszban, az

alábbiakban feltüntetett táblázatban megtalálja a DVD filmek

régiókódját.

2 A DVD film lejátszása néhány másodperc múlva automatikusan elkezdődik.

Régiókód Ország vagy régió

1 USA, Kanada

2 Európa, Közel-Kelet, Dél-Afrika, Japán

3 Délkelet-Ázsia, Tajvan, Dél-Korea

4 Latin-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland

5 Független Államok Közössége, Afrika egyes részei, India

6 Kínai Népköztársaság

Megjegyzés: A régiókód megváltoztatásához helyezzen be a DVD-

meghajtóba egy másik régióba tartozó DVD filmet. További

információt a súgóban talál.